Uncategorised
"Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program európai uniós társfinanszírozású program, amelyben Magyarország a 2010. évtől kezdődően vesz részt. A 2020/2021-es tanév keretében 2315 általános iskola 534 000 tanulója részesül támogatásban. A 2020/2021-es tanévben rendelkezésre álló európai uniós forrás összege 1,2 milliárd forint, míg a hazai költségvetés a 2021-es költségvetési évre 2,55 milliárd forint forrást biztosít.
A rendelet tartalmazza az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program (a továbbiakban: program) keretében kiosztható termékek után igényelhető támogatások összegének emelését – amelyre a program 2010. évi indulása óta nem került sor –, valamint a program végrehajtása során felmerült gyakorlati tapasztalatokból levezethető szakmai, valamint jogtechnikai jellegű módosításokat. A program jellege, a támogatás odaítélésének módja, a feladatkörök és felelősségi körök nem változnak.
A szabályozás keretében az egyes termékekre eső támogatás bruttó értéke termékenként és szállítási időszakonként változó mértékben, átlagosan 14,4 százalékkal kerül megemelésre.
A rendelet bevezeti az egy szállító által ellátható tankerületek számának korlátozását annak érdekében, hogy biztosított legyen a piaci verseny a programban részt vevő szállítók számára." Forrás: Magyar Közlöny 2021.04.01
Tisztelt Iskolák!
Honlapunk célja, hogy az iskolagyümölcs-programmal kapcsolatos információkat egy helyen megtalálják, ezzel segítve a program sikerét.
Továbbá frissítve a vonatkozó leírások az hírek menüben és az iskolagyümölcs-program leírása oldalon.
Kapcsolódó dokumentumok:
A iskolagyümölcs-programot szabályozó rendelet a közlönyben itt.
Az iskolagyümölcs program 2023/2024 -es tanévtől jóváhagyott beszállítók listája. Letöltés...
Előzetesen jóváhagyott szállítók pályázatainak 15/2021. (III. 31.) AM rendelet szerinti értékeléséhez használható dokumentum. Használata nem kötelező, használható saját is.
Fontosabb dátum tervezet menetrend (javarészt jogvesztő) :
2023.04.15. Iskolagyümölcs-program felhívás kihirdetése
2023.04.25-éig a ajánlattételi kiírást a közzétételtől számított tíz napon belül kell elküldeni az Agrár Minisztériumnak
2023.04.30-áig a pályázatokat megküldik a beszállítók a fenntartónak.
2023.05.10-éig értesíteni a nyertest.
2023.05.13-ig a nyertesnek válaszolni kell (szerződéskötési hajlandóság megjelölésével)
(eredménytelenség esetén 2023.04.15. -ig kihirdetett Iskolagyümölcs-program felhívás megismétlése minél korábban)
2023.05.20-áig szerződés kötés, (ismételt kihirdetés esetén 2023.05.25-éig.)
2023.05.30-áig bontási jegyzőkönyv másolatát harminc napon belül a Minisztériumnak el kell küldeni.
A kérelmező 2023. május 15. és 2023. május 31. benyújtja a megállapodásokat
A fenntartó adatszolgáltatási kötelezettség a pályáztatás kapcsán pontosan:
"A miniszter jogosult ellenőrizni a kiválasztási eljárás dokumentáltságát. A fenntartó az ajánlattételi kiírást a közzétételtől számított tíz napon belül, a bontási jegyzőkönyv másolatát harminc napon belül elektronikus úton megküldi az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elektronikus levelezési címre."
A kiírásban szereplő további dátumok és részlet feltételek a kiíró hatásköre , általam küldött változat a mintának tekintendő, de alkalmazható.
Fent részletezett kivonat, dokumentumok és a rendelet eltérés esetén a rendelet a mérvadó.
Kizárólag a tankerületi központokat érintő változás, hogy a beszállítótól csak abban az esetben fogadhat ajánlatot, köthet új megállapodást, ha 12 tankerületnél kevesebb megállapodása van érvényben. Jóváhagyás során a 12 tankerületet meghaladó megállapodások elutasításra kerülnek. (A több tanévre szóló következő tanévben hatályos megállapodásokat nem érinti a megkötés, ha új megállapodást nem kötött.)
További információ az iskolagyümölcs-programról a kormányzati portálon.
Korábbi megállapodás minta... , de minden tanévben a kincstár által jóváhagyott változatot kell alkalmazni.
7. számú melléklet az iskolagyümölcs-programban résztvevő intézmények által vezetendő nyilvántartás a 2013/2014 tanévben
7. számú melléklet az iskolagyümölcs-programban résztvevő intézmények által vezetendő nyilvántartás a 2015/2016 tanévben
7. számú melléklet az iskolagyümölcs-programban résztvevő intézmények által vezetendő nyilvántartás a 2016/2017 tanévben
7. számú melléklet az iskolagyümölcs-programban résztvevő intézmények által vezetendő nyilvántartás a 2017/2018 tanévben
7. számú melléklet az iskolagyümölcs-programban résztvevő intézmények által vezetendő nyilvántartás a 2018/2019 tanévben
2019/2020 tanévtől 2020/2021-ig alkalmazható nyilvántartás:
3. számú melléklet az iskolagyümölcs-programban résztvevő intézmények által vezetendő nyilvántartás
2021/2022 tanévtől alkalmazható nyilvántartás (2023/2024 tanévre is):
3. számú melléklet az iskolagyümölcs-programban résztvevő intézmények által vezetendő nyilvántartás
(Kérem vegye figyelembe, hogy a honlap folyamatos szerkesztés alatt áll, így egyes funkciók nem elérhetőek átmenetileg, de keressen nyugodtan elérhetőségeinken.)
Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program, amelyhez a 27 EU-tagállam közül 24 csatlakozott, köztük hazánk, Magyarország is. Brüsszel reményei szerint a rendszer segíthet a diákok egészségesebb étrendre nevelésében és abban, hogy minél kevesebb gyerek legyen túlsúlyos. Jelenleg 22 millióra becsülik a túlsúlyos iskolások számát az EU-ban, közülük több mint 5 millióan minősülnek elhízottnak, és ez a létszám várhatóan minden évben négyszázezerrel fog emelkedni. Az egészségesebb táplálkozás nagymértékben segíthet a probléma megoldásában.
Az iskolaprogram előnyös hatását növelni lehet, ha a gyümölcsosztást olyan tudatosító és oktatási intézkedések kísérik, amelyekből a gyermekek megtudhatják, miért fontos helyes táplálkozási szokásokat kialakítani. Az iskolagyümölcs-program célja, hogy helyes étkezési szokások kialakítására ösztönözze a fiatalokat, ők ugyanis a tanulmányok szerint többnyire később is kitartanak e szokások mellett.
Figyelem! Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásához elengedhetetlen a rendeletek áttanulmányozása. Jelen tájékoztató nem helyettesíti azt, mivel nem tartalmaz minden, az iskolagyümölcs-programra vonatkozó információt, csupán figyelemfelhívásra szolgál!
1. Mi a program célja?
Az általános iskolák 1-6. évfolyamos tanulóival megkedveltesse a zöldségeket, gyümölcsöket, ezáltal hosszú távon emelje a korosztály zöldség-, gyümölcsfogyasztását, így hozzájáruljon az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, valamint a túlsúlyosság és az elhízás elleni küzdelemhez.
2. Kik a program kedvezményezettjei?
Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program keretében a köznevelési törvény 10. §-a szerinti általános iskola, a köznevelési törvény 7. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény 1–6. évfolyamán és a köznevelési törvény 11. §-a szerinti nyolc – nyelvi előkészítő évfolyam esetében kilenc – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény 5. és 6. évfolyamán tanuló diákok.
A kiosztás során megmaradt termékek 7. és 8. évfolyam számára kiosztható.
Figyelem! A program keretében támogatott terméket csak a kedvezményezettek részére szabad kiosztani. A támogatott terméket ki kell osztani a kedvezményezetteknek, (nem elegendő pl. a terméket tartalmazó ládát az iskola bejáratánál elhelyezni, és a tanulóra bízni, hogy elveszi-e az aznapi adagot).
3. Kik lehetnek az iskolagyümölcs és zöldség szállítói?
A zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek, a termelői szervezetek társulásai és termelők vagy kizárólag az előbbiek tulajdonában lévő vállalkozás akik előzetes Kincstári jóváhagyással rendelkeznek.
Figyelem! Az Kincstár az iskolagyümölcs-programban való részvételre jogosult szállítók listáját közzé teszi a honlapján. A Kincstár csak az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program való részvételre jogosult szállítóval kötött megállapodást fogadja el (támogatja).
4. Kik köthetik meg a szállítókkal a megállapodást?
A 2013/2014. tanévtől kezdődően a megállapodásokat a köznevelési intézmények fenntartói jogosultak megkötni akár 3 tanévre is.
5. Melyik szállítóval köthet a fenntartó megállapodást?
A fenntartóknak pontosan rendelet által definiált kiválasztási eljárás kővetően a iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program való részvételre jogosult szállítóval köthet megállapodást.
6. Az iskolagyümölcs-program keretében, milyen időszakokban szállíthatnak terméket?
A program 4 ún. teljesítési időszakból áll, amelyek a 2019/2020. tanévben a következők:
A termékkel való ellátás első időszaka szeptember első tanítási napjától szeptember utolsó vasárnapjáig (a továbbiakban: első teljesítési időszak), a termékkel való ellátás második időszaka szeptember utolsó vasárnapját követő hétfőtől december harmadik vasárnapjáig (a továbbiakban: második teljesítési időszak), a termékkel való ellátás harmadik időszaka január második hétfőjétől március utolsó vasárnapjáig (a továbbiakban: harmadik teljesítési időszak), a termékkel való ellátás negyedik időszaka március utolsó vasárnapját követő hétfőtől április utolsó napját követő vasárnapig (a továbbiakban: negyedik teljesítési időszak) tart.
Tanítási évenként legalább 3 teljesítési időszakban kell szállítani. Az I. és a IV. időszakban legalább 3 hétig, míg a II. és a III. időszakban legalább 8 hétig kell terméket szállítani.Az egyes teljesítési időszakokon belül teljes heteket kell szállítani (legalább a kiosztási gyakoriságnak megfelelő számú tanítási/foglalkozási napból álljon a hét).
7. Mennyi gyümölcsöt, zöldséget kaphatnak a tanulók?
Tanulónként hetente legalább 2, legfeljebb 4 adag termék adható.
Figyelem! Hetente legalább kétféle terméket kell kiosztani. Az alma – függetlenül attól, hogy egész vagy szeletelt – egyféle terméknek számít. A termék kiosztásánál a tanulók esetleges ételallergiájára figyelemmel kell lenni!
Az egyes teljesítési időszakokban választható termékeket az 50/2012. (V. 25.) VM rendelet 1. melléklete tartalmazza. A sárgarépa és a karalábé, eper, cseresznye szállítása csak abban az esetben foglalható bele a megállapodásba, ha azt darabolt, fogyasztásra előkészített és a mellékletben előírt adagonként csomagolt áruként szállítják.
8. Mennyi támogatást kap a szállító az egy héten kiszállított termékekre?
A támogatás bruttó 230 Ft/hét/fő maximum, valamint az egész éves ellátást (hűtőtárolást) és a kis létszámú iskolákhoz történő kiszállítást is lehetővé tevő logisztikai költségeket (beleértve egyes termékeknél a darabolás, illetve az adagonként történő csomagolás költségeit is, hogy az közvetlenül fogyasztásra alkalmas legyen).
A támogatást a szállító kérelmezi az Kincstárnál-nál a leszállított termékekről a fenntartó nevére kiállított számla alapján. A Kincstár közvetlenül a szállító részére fizeti ki a támogatást. A fenntartónál azonban könyvelési feladat jelentkezik.
9. Milyen kommunikációs feladatai vannak az iskolának?
Iskolagyümölcs-plakát elhelyezése a köznevelési intézmény főbejáratánál (a program teljes időtartama alatt kinn kell tartani a plakátot).
Javasolt továbbá lehetősége szerint a szülők egyéb módon való tájékoztatása. Pl.: Iskola saját honlapján szerepelteti, hogy részt vesz az iskolagyümölcs-programban.
10. Hogyan lehet jelentkezni az iskolagyümölcs-programra?
A köznevelési intézmény fenntartójának megállapodást kell kötni a legtöbb pontot elérő, az Kincstár által jóváhagyott szállítóval.
A fenntartó egy tanítási év vonatkozásában köznevelési intézményenként (KLIK esetén Járásonként) csak egy kérelmezővel köthet megállapodást.
A fenntartó eltérő köznevelési intézmények (KLIK esetén Járásonként) vonatkozásában más-más kérelmezővel is köthet megállapodást.
A Kincstár a megállapodás jóváhagyásáról hozott döntését minden év augusztus 15-ig közli a szállítóval. A szállító köteles értesíteni a fenntartót a megállapodás jóváhagyásáról és a jóváhagyott termékmennyiségekről.
11. A hiányzások kezelése
A hiányzó tanulók termékét ki lehet osztani a jelenlevő tanulóknak
- a napi adag növelésével;
- a heti gyakoriság növelésével azon a napon, amikor egyébként nem történne termékkiosztás;
- a teljesítési időszakon belül a termékkel való ellátás időtartamának növelésével.
- akár a 7-8. évfolyam részére is.
FELADATOK
Fenntartó:
- Beszállítói ajánlatok pontozása a legtöbb pontot elérő beszállítókijelölése.
- Nyilvántartás vezetése, dokumentálása (Beszállítók pontozásáról és a pontozás alapját képező dokumentumok), melyet 5 évig meg kell őrizni.
- A megállapodás megkötése a szállítóval.
- Könyvelés.
- Minőségi kifogás esetén a Kincstár értesítése.
- Közreműködés a program helyszíni ellenőrzése során.
- Kérésre közreműködés a program értékelésében.
Köznevelési intézmény:
- A termék átvétele, átmeneti tárolása a tanulóknak való kiosztásig.
- A termék kiosztása a tanulóknak (a közétkeztetéstől eltérő időpontban).
- Plakát elhelyezése a főbejáratnál.
- Nyilvántartás vezetése (a programban és a kísérő intézkedésben résztvevő tanulók számáról és a kiosztott termék mennyiségéről), a nyilvántartásokat 5 évig meg kell őrizni.
- Selejtezési jegyzőkönyv vezetése.
- Minőségi kifogás esetén jegyzőkönyv felvétele.
- Közreműködés a program helyszíni ellenőrzése során.
- Kérésre közreműködés a program értékelésében.
Figyelem! A nyilvántartás vezetéséhez az adatlapot a módosulhat évente.
Szállító:
- A programban szállítóként való részvétel jóváhagyása iránti kérelem benyújtása az Kincstárhoz-hoz.
- Beszállítói ajánlatot kell tenni a fenntartónak.
- Megállapodás megkötése a köznevelési intézmény fenntartójával.
- A megállapodás jóváhagyása iránti kérelem benyújtása az Kincstár-hoz.
- A fenntartó tájékoztatása a megállapodás Kincstár általi jóváhagyásáról/elutasításáról és a jóváhagyott termékmennyiségekről.
- A termék kiszállítása és átadása a köznevelési intézménynek (legalább heti egyszeri szállítás).
- Kommunikáció (plakát elkészíttetése és átadása a köznevelési intézménynek).
- Adminisztráció
Határidők:
Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program népszerűsítő plakát elhelyezése az közoktatási intézmények főbejáratánál az első szállítást követő 15 napon belül.
Fontosabb dátumok (javarészt jogvesztő) :
04.15. Iskolagyümölcs-program felhívás kihirdetése
04.25-éig a ajánlattételi kiírást a közzétételtől számított tíz napon belül kell elküldeni az Agrár Minimumnak
04.30-áig a pályázatokat megküldik a beszállítók a fenntartónak.
05.10-éig értesíteni a nyertest.
05.13-ig a nyertesnek válaszolni kell (szerződéskötési hajlandóság megjelölésével)
(eredménytelenség esetén 04.15. -ig Iskolagyümölcs-program felhívás kihirdetés megismétlése)
05.20-áig szerződés kötés, (ismételt kihirdetés esetén 05.25-éig.)
05.30-áig bontási jegyzőkönyv másolatát harminc napon belül a minisztériumnak el kell küldeni.
A kérelmező május 15. és május 31. benyújta a megállapodásokat
A leírás egyes elemeiben eltérhet a jelenleg hatályos előírásoktól, ezért kérem, hogy alaposan tanulmányozza át az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló rendeletet. Jelen összefoglaló a 15/2021. (III. 31.) AM rendeletet alapján lett összeállítva.
Magyarországon megtermelt gyümölcs mennyisége alapján gyümölcstermő területeink megyei bontásban.
Forrás: ksh.hu
Táplálkozás-élettani szempontból nagyon fontos, hogy az egészséges táplálkozás keretében és bizonyos betegségek esetén is naponta 3-4 étkezésre elosztva megközelítőleg 50-70 dkg gyümölcs, vagy friss, nyers gyümölcskészítmény szerepeljen étrendünkben. Új cikksorozatunk első részében bemutatjuk a gyümölcsök összetevőit, valamint a gyümölcsfogyasztás szervezetünkre gyakorolt előnyös hatásait.
Friss lédús gyümölcsök
Fehérjetartalom
A gyümölcsök fehérjéi (0,1-1,3 g/100 g) nem teljes értékűek, mivel nem tartalmazzák az összes esszenciális aminosavat. Nitrogéntartalmú vegyületeik alkotóelemei közé tartoznak még a különféle enzimek is, de ezek mennyisége függ a gyümölcs érettségétől és fajtájától.
Szénhidráttartalom
Szénhidráttartalmuk 2-24 g/100 g, tehát tág határok között változik. A citrom szénhidráttartalma például 2,3 g/100 g, a banáné pedig 24 g/100 g. Az egyszerű cukrok közül jellemzően a gyorsan felszívódó és gyorsan hasznosuló glükóz és fruktóz található meg bennük. Ezek az egyszerű cukrok a víztartalommal együtt üdítő, szomjoltó hatásúak. A többi egyszerű cukor (például xilóz, arabinóz, heptulóz, heptóz, oktulóz, monulóz) csak nyomokban fordul elő a gyümölcsökben. Az oligoszacharidok (kettős-, hármas- stb. szénhidrátok) jellemző képviselője a szacharóz. Tartalmaznak még maltózt (például szőlő, banán), melibiózt, és sztachiózt is.
A gyümölcsök élelmi, diétás rostjai (emészthetetlen összetett szénhidrátok) a pektin, a cellulóz, a hemicellulóz, és a pentozán. Az éretlen gyümölcsök emészthető keményítőt is tartalmaznak, de ezek mennyisége az érés folyamán csökken. Kivétel ez alól a banán, melynek keményítő tartalma éretten is megközelítőleg 3 %. A cukoralkoholok közül az almatermésűekben és a csonthéjasokban szorbit található.
Zsírtartalom
A friss, lédús gyümölcsök zsírtartalma alacsony, 0,1-0,3 %. A termések héján található viaszt zsírsavak és magas szénatomszámú alkoholok alkotják.
Szerves savak
A szerves savak elsősorban almasavból, borkősavból és citromsavból állnak. Az almatermésűekre és a csonthéjasokra az almasav, a bogyósokra és a déli gyümölcsökre a citromsav, a szőlőre a borkősav jelenléte jellemző. A borostyánsav és a csersav csak nyomokban lelhető fel bennük.
Vitaminok
A gyümölcsök különböző csoportjaira a C-vitamin és a B-vitamincsoport tagjai, valamint a karotintartalom a legjellemzőbb.
Ásványi anyagok
Jellemzően káliumot, kálciumot, magnéziumot, foszfort, vasat, ezen kívül néhány nyomelemet tartalmaznak.
Flavonoidok
A gyümölcsökre jellemző, hogy nagy számban tartalmaznak flavonoid színezékeket. A flavonoidok fontos szerepet játszanak az egészség megőrzésében, illetve a betegségek megelőzésében. Gyulladáscsökkentő, a ráksejtek kialakulását megelőző hatással rendelkeznek. Magas falvonoid-tartalmú gyümölcsök például az alma, a banán, az eper, a kivi, a körte, a meggy, a sárgabarack, a szeder és a szilva.
A gyümölcsök összetételére jellemző a sokféle fenolvegyület is (0,03 - 1 %). Ezek a szín és zamat kialakításában játszanak szerepet. A gyümölcsök feldolgozása során fémekkel érintkezve komplex vegyületet képeznek és elszíneződést okoznak a félkész- és késztermékekben.
Száraztermésű, héjas gyümölcsök
Fehérjetartalom
Nitrogéntartalmú anyagaik mennyisége 20%.
Zsírtartalom
A száraztermésű, héjas gyümölcsök zsír- és energiatartalma lényegesen magasabb, mint a lédús gyümölcsöké: 50-60 % körül mozog. Zsírsavösszetételükre a linolsav és az olajsav jellemző.
Vitaminok és ásványi anyagok
Jelentős mennyiségben tartalmaznak B1-, B2-, és E-vitamint. A száraztermésű, héjas gyümölcsök ásványi anyagokban gazdag gyümölcsfajták (kálium, kálcium, magnézium, foszfor, cink, mangán, vas).
A gyümölcsök tárolása
A gyümölcsök tárolása két alapvető módon történhet: száraz raktárban és hűtőházban. Legkényesebb gyümölcseink, mint például a málna, cseresznye, meggy, szamóca még alacsony hőmérsékleten is csak egy-két napig tárolható károsodás nélkül. A nyári alma, őszibarack, egres, kajszi megfelelő raktározással egy hétig is egészséges marad.
Több hónapos tárolásra alkalmas a téli alma, a birs és a téli körte. A szabályozott légterű tárolókban, ahol a hőmérséklet, a páratartalom és a légtér gázkomponenseinek összetétele folyamatosan változtatható, a téli gyümölcsök az új termésig eltarthatók.